Fennállásunk óta a legnehezebb körülmények között készülünk a Küldöttgyűlés megszervezésére és lebonyolítására. Eddig természetes volt, meghirdettük az általában május első felére eső eseményt, melyre eljöttek a meghívottak, köztük a legfontosabbak, a küldöttek. Idén is megterveztük mindezt, de közbeszólt a világot megzavaró járvány.
Sokakat - így irodánkat is - otthoni munkára (home office) kényszerítettek az intézkedések, és sajnos sokakat a munkájuk részleges vagy teljes feladására. Mindez egyértelművé tette azt is, nem lehet hagyományos küldöttgyűlést szervezni. Igyekeztünk gyorsan váltani, így az elnökségi ülést már videokonferencia révén tartottuk meg április elején. A Kollégák és a rendszer is jól vizsgázott.
A küldöttgyűlés valódi lebonyolítására több lehetőséget is megvizsgáltunk:
- halasszuk el egy őszi időpontra /jelenleg senki nem tudja még, megváltoztatják-e a mérlegbeszámolók leadási rendjét, mint ahogy arra sincs garancia, akkor jobb lesz már a helyet/
- legyen levélszavazás a fontos kérdésekről /túl személytelen, kis beleszólást engedne a küldötteknek/
- tartsuk meg internetes konferencia formájában /ehhez a technikai feltételeket kell megteremteni.
Végül is a harmadik megoldás mellett döntöttünk. Ehhez érkezett egy felajánlás egy informatikai vállalkozótól, aki tud segíteni egy, a Youtube csatornán lebonyolítható konferencia összehozásában. A nagy létszám miatt kép csak egy irányból, a beszámolót tartó felől menne ki, természetesen hanggal együtt. A másik irányban csak írásbeli üzeneteket lehet majd küldeni, valamint a szavazást lehet lebonyolítani.
Készítettünk egy gyors felmérést is, melyben a küldöttek 80.4 %-a (54 fő) válaszolt, és a válaszadók 92.6 %-a (50 fő) elfogadja ezt a lebonyolítást, és jelezte "megjelenési" szándékát is. Az eredetileg kitűzött május 15. 14 órai időpontot 74.1 % támogatta.
E cikk mellett megtalálják az elnökségi ülésen elfogadott beszámolókat, melyekről majd döntenünk kell.
A lebonyolítási szabályokat még ki kell alakítanunk, melyről beszámolunk rövidesen.