JELÖLÉS A 2021. ÉVI TISZTÚJÍTÁSRA
Tisztségviselőink 2017-ben 4 évre kapták mandátumukat a Küldöttgyűléstől. A Kamaránkon belüli feladatokra a soron következő Küldöttgyűlés fogja megválasztani az új ciklusra a tisztségviselőket. Ahhoz, hogy a választást megfelelően tudjuk előkészíteni, szükséges a tagság aktivitása is, ami abban nyilvánulhat meg, hogy megadják mindazok nevét és/vagy kamarai számát (azaz jelölnek), akiket alkalmasnak tartanak az adott tisztség betöltésére, az adott feladatra. A tisztségre jelölhető minden kamarai tag.
A jelölésnél törekedni szükséges arra, hogy a szakmacsoportok és a megye területei is megfelelő képviseletet kapjanak.
Jelölés kétféle formában történhet, vagy az FMMK honlapján közzétett linken, a Választási Jelölőbizottság által generált, és csak általuk hozzáférhető elektronikus kérdőíven keresztül, vagy a Választási Jelölőbizottság számára létrehozott Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre beküldött elektronikus levél útján. Az elektronikus dokumentumokban rögzíteni szükséges a jelölő nevét, kamarai számát, e-mail címét, valamint azt, hogy hozzájárul személyes adatainak (neve, kamarai száma) kezeléséhez, továbbá a jelölt nevét és hogy milyen tisztségre jelöli.
A jelölésre 2021. április 1. - 2021. április 16. között van lehetőség a fenti e-mail címen, vagy az alábbi linken: jelölőlap
A 2021. március 16. és 2021. március 31. között beérkezett jelölések esetében a Választási Jelölőbizottság nyilatkozatra kéri fel a jelölő kamarai tagot, hogy megtett jelölését fenntartja-e. Aki már küldött jelölési javaslatot, küldhet újat, de azt csak egy jelölésként lehet figyelembe venni.
A jelöltek listáját a 2018-as Küldöttgyűlés által megbízott Választási Jelölőbizottság fogja a jelölés alapján összeállítani. Csak és kizárólag olyan jelöltet lehet kizárni a folyamatból, aki az előző ciklusban vállalt feladatát az FMMK Alapszabályának 5.1.a.) pontja alapján nem látta el, vagy összeférhetetlenségi ok áll fenn vele szemben.
A jelölés eljárásrendjéről szóló 2/2021. (III.25.) VJB. határozat a mellékletben megtekinthető.
A jelölés előtt javasoljuk, olvassák el területi kamaránk beszámolóját, amiben szerepel a jelenleg tisztségben levők munkájának értékelése is. Hasznos lehet, ha a jelölést szaktársaikkal egyeztetik előzetesen, mert így nagyobb támogatottságot kaphatnak a jelöltek a későbbiekben. Hasznos lehet továbbá az is, ha a jelöltet is megkérdezik, elvállalná-e a feladatot. (A küldöttválasztáskor a jelöltek igen nagy százaléka sajnos nem vállalta el).
Végül, segítségként az FMKK honlapján közzétesszük a kamarai tagjaink névsorát is két formában: tagsági számok sorrendjében és a nevek ABC rendjében is.
Kérjük, hogy a jelölés során ne csak a jelölt nevét, de legalább még egy azonosító adatot adjanak majd meg, mivel a névsor tartalmaz több esetben is azonos nevű tagokat.
Jelölés tehető az alábbi tisztségekre:
ELNÖKSÉG
- elnök 1 fő
- alelnök 2 fő /lehetőleg 1 fő a dunaújvárosi és 1 fő a székesfehérvári körzetből/
- elnökségi tag 4 fő /lehetőleg eltérő szakterületekről/
FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG
- tag 5 fő /elnököt maguk közül választanak majd/
ETIKAI-FEGYELMI BIZOTTSÁG
- tag 5 fő /elnököt maguk közül választanak majd/
Kérjük a kollégákat, hogy minél többen éljenek kamarai jogaikkal és jelölési javaslatukat küldjék meg!
Választási Jelölőbizottság