2014. május 9-én, pénteken 14:30-as kezdéssel, ismételt összehívással megtartottuk a Fejér Megyei Mérnöki Kamara 2014. évi Küldöttgyűlését. A megjelentek türelmesen várták ki a szükséges fél órát, amire azért volt szükség, mert sajnos a küldöttek egy része - annak ellenére, hogy tavaly írásban vállalták - nem jelentek meg.
A Küldöttgyűlés programja:
1.) Megnyitó, határozatképesség, tisztségviselők megválasztása
Napirend elfogadása
2.) Beszámoló
- a 2013. évi munkáról – Dr. Szepes András elnök
- a 2013. évi gazdálkodásról – Dr. Szepes András elnök
- a Felügyelő Bizottság munkájáról – Sótér Árpád FB elnök
- az Etikai-Fegyelmi Bizottság munkájáról – Kaleta Jánosné EFB elnök
Hozzászólás, vita, szavazás
3.) A 2014. évi eredeti költségvetés módosítása – Dr. Szepes András elnök
4.) A 2015. évi eredeti költségvetés megvitatása – Dr. Szepes András elnök
5.) Az FMMK Alapszabályának módosítása – Kumánovics György titkár
6.) Egyebek
A beszámolók nem váltottak ki nagyobb vitát, azokat a küldöttek egyhangúlag elfogadták.
Mint várható volt, mindenki a gazdasági kérdésekre tartogatta energiáit. Itt már az első téma során kialakult a nagy aktivitás. Azon túl, hogy a beterjesztett költségvetés veszteséget jelzett, még az összejövetel előtti napok is komoly változást eredményeztek.
Sajnálatosan későn derült ki, hogy a kamarai vállalkozás tervei nem tarthatóak. Már azzal nagy veszteség érte a céget, hogy az MMK majd fél évet késett a továbbképzés előkészítésével, valamint azzal is, hogy központosították a korábban kötelezőnek nevezett képzést, ami eddig a cég fő bevételi területe. Emellett fontos változás az is, hogy az un. szakmai továbbképzéseket a területi kamarák vehetik kézbe, és döntő többségük maguk akarják azt szervezni. Mindez arra vezetett:
Végül határoztunk arról is, hogy az MMK felé történő befizetéseket ütemezetten fogjuk a továbbiakban teljesíteni.

- területi kamaránk nem fedezheti tovább a vállalkozás működési költségeit, ezért a cég megszüntetése mellett kellett dönteni,
- a FMMK is felvállalja a továbbképzések szervezését, ehhez a szükséges emberi és anyagi forrásokat átveszi a megszűnő cégtől.