A Magyar Mérnöki Kamara a megalakulásának 25. évfordulója alkalmával 2014-ben alapított legmagasabb elismerése, melyet évente kettő, kivételes esetben 3 fő kaphatja meg.
Azok a kamarai tag mérnökök kaphatják, akik életpályájuk során hazai és nemzetközi tekintetben is maradandó mérnöki alkotással, alkotásokkal kivívták a szakma elismerését valamint aki az adott évben kimagasló mérnöki létesítmény megalkotátásban vett részt.
A Magyar Mérnöki Kamara második legmagasabb kitüntetése, melyet a Kamara elődjének alapító elnökéről neveztek el.
A 2024-ben alapított Életmű-díj területi kamaránk legmagasabb elismerése
A Fejér Megyei Mérnöki Kamara 2005-ban alapította a díjat, melyet évente legfeljebb 2 kolléga kaphat meg. A díj a kamaráért végzett munka mellett a szakmai tevékenységet is elismeri.
Azon személyek elismerését jelenti, akik tevékenységükkel segítették a területi kamara munkáját.
Magyar Mérnöki Kamara Tiszteletbeli tagja lehet minden természetes személy, aki személyében kötődik a kamarához, vagy annak valamelyik tagozatához.
A címet azok a kamarai tagok kaphatják meg, akik munkájukkal elismerést szereztek a kamarának, a szakmájuknak, és betöltötték 70. életévüket.